Rehabilitáció lovaknak

mit teszünk?

2011-ben megvásároltunk egy régi tanyát Warendorfban, a német lovasközpontban , és lovardává alakítottuk át. Az első néhány évben fiatal lovakat törtünk be, valamint lovasoktatást tartottunk. 2015 óta kizárólag lovak rehabilitációjával és kiképzésével foglalkozunk. Ehhez 12 boxot, legelőket és télen homokkal borított karámokat tartunk fenn. Kinti és fedeles pályánk is van profi talajjal.

 

A figyelem középpontjában az Aquatrainer áll, amely a vízmagasságon és a sebességen keresztül pontosan az egyes lovak igényeihez igazítható. Különösen az elülső végtagok sérülései esetén és a célzott izomtréninghez ideális kiegészítés és további optimalizálás a mászó funkcióval ellátott futópad használatával.

 

 Különösen az inakkal és szalagokkal kapcsolatos problémák után, valamint a keresztcsont-ízület és a térd területén érhetők el jó eredmények. A célzott és mért terhelés révén a struktúrák jobban gyógyulnak és rugalmasabbá válnak a későbbi teljesítményhez. Az Aquatrainer emellett kíméletes eszköz a kondíció javítását célzó edzéskiegészítésként, valamint az erősen túlsúlyos és ezért patairha gyulladáas veszélyeztetett lovaknál a fogyás elősegítésére is gyors eredmények eléréséhez minimális megterheléssel. Az elért izomfejlesztés sok ló számára sokkal könnyebbé teszi a nyereg alatt való munkát, így a lovagolhatóság és a teljesítési hajlandóság jelentősen megnő. 


A Célunk

Mindig holisztikusan tekintünk a lóra, és célunk, hogy minden apró részletre gondosan odafigyeljünk, és mindent tökéletesítsünk: Patkolás, kondíció, izomzat, emésztés, minden napi öröm.

 

Amande de B`Neville és Seigneur Medicott csak két példa számos olimpiai ló közül, amelyek itt voltak, hogy javítsák a kondíciójukat. Sikeresen dolgoztunk már galopplovakkal is fontos versenyek előtt, valamint sérülések és műtétek után.

 

Természetesen mindig szoros kapcsolatban dolgozunk a kezelő állatorvossal és a rehabilitációs lovaink tulajdonosaival és lovasaival, szorosan megbeszéljük az egyéni edzésprogramot, és folyamatosan kiigazításokat végzünk. 


szolgálatunk

Teljes körű szolgáltatást nyújtunk pihenőnap nélkül, Családi kapcsolattal. Amíg teljesen felépülve haza nem mehet, a lova élvezhet nyugodt légkört, a legjobb takarmányt és nagy boxokat amelyekhez kis homokos karámok tartoznak.

 

Aqua trénerrel, futopadal és lójáratóval dolgozunk, valamint bármikor használhatjuk a pályát és a fedett lovardát is a lovak mozgatására. Használunk HOFMAG mágneses kezelést és PlasVet-et is, és minden területre, rendkívül professzionális szakemberhálózattal rendelkezünk: kovács, fogorvos, fizioterapeuták minden lóhoz külön-külön érkeznek, és minden terminust mi koordinálunk, beleértve az állatorvosi klinikákon történő utólagos látogatásokat is.

 

Kérjük, bármikor vegye fel velünk a kapcsolatot, és ismerkedjen meg velünk itt a lovárdánkban. Szívesen válaszolunk kérdéseire és teszünk javaslatokat négylábú társa rehabilitációjára.